Bántalmak
A zajártalom okozta süketülés visszafordíthatatlan folyamat, és sem gyógyszerrel, sem műtéti úton nem gyógyítható. A nagyothallás sokat ront az életminőségen: nehezíti a kommunikációt, a rádióhallgatást, a filmek élvezetét, balesetveszélyes a közlekedésben, végső soron az egyén elszigetelődéséhez vezethet. A tapasztalatok szerint a lassú hallásvesztés öngerjesztő folyamat: aki rosszabbul hall, hangosabbra állítja a rádiót, magnót, televíziót, amitől a helyzete nem javul, esetleg a szomszédja is megsüketül. A zajártalomnak nincsenek azonnal látható, kézzelfogható jelei, és a valóban extrém eseteket (125 dB) leszámítva, nem fáj, nem vérzik. Pedig a lármát egész szervezetünk megsínyli, és a hanggal együtt járó rezgések miatt a füldugó sem segít. A magas zajszint melletti, így nem kellőképpen pihentető alvás önmagában is negatív egészségügyi változások egész sorához elegendő: idegrendszeri bántalmakat okozhat, csökken miatta a koncentrálóképesség, megnőhet a reakcióidő, állandó fáradtságot, alvási zavarokat idéz elő, ezen kívül elősegíti a magas vérnyomás, emésztési zavarok és még megannyi baj kialakulását. Egyes tanulmányok szerint a tartós zajártalom akár nyolc-tíz évvel rövidítheti meg az ember életét.
Egy ENSZ-felmérésben az áll, hogy a nagyvárosok vannak a legsúlyosabb helyzetben: ma átlagosan harmincszor zajosabbak, mint a II. világháború előtt. Napvilágot láttak olyan vélekedések is, hogy az időskori halláskárosodás hátterében nem a meghosszabbodott átlagéletkor, hanem az egész életen át elviselt zajszenny áll. Ezt támasztják alá azok az adatok is, melyek szerint a Budapesten élő vagy ott dolgozó emberek 30 éves korukra már nem hallanak tökéletesen, ami nem meglepő, miután fővárosunk Szófia és Barcelona mellett a leglármásabb Európában. Az Európai Unió környezetvédelmi szabályozása című kiadvány úgy tudja, hogy az EU polgárainak 20 százaléka (kb. 80 millió ember) szenved olyan elviselhetetlen zajszinttől, amely minden határértéken túl rombolja a környezetet, és további 170 millióan élnek és dolgoznak az úgynevezett szürkezónában, ahol nem az állandó, csak a napközbeni zajszint jelent komoly gondot. Becslések szerint a budapestiek fele kénytelen állandó erős zajban élni, de az ország más részein sem jobb a helyzet.
Övezeti bontás
A Közlekedéstudományi Intézet az elmúlt években több alkalommal végzett részleges méréseket a fő- és másodrendű utakon: a főbb útvonalakon száz esetből csupán kétszer mértek a nappali (65 dB) határérték alatti zajszintet, és egyszer sem az éjszakai (55 dB) alatt, a mellékutak lakott területen átvezető szakaszain 61 mérésből 59 haladta meg a határértéket. A budapesti vizsgálatok is a közlekedési zaj bemérését szolgálták, itt száz helyszínből 92 bizonyult zajosabbnak a határértéknél, és alig volt különbség a nappali és az éjszakai eredmények között. Ugyanez a vizsgálat mutatta ki, hogy a fővárosiak negyede folyamatosan 70 decibel fölötti zajban él, amihez érdemes hozzátenni, hogy nyugodalmas alvás nem képzelhető el 20 decibeles zajszint fölött. A zaj-határértékeket a környezetvédelmi és az egészségügyi tárca közös rendelete írja elő övezeti bontásban, így más a megengedett zajszint lakóövezetben, mint ipari zónában, és persze a napszakok határértékei is eltérnek egymástól. A problémával foglalkozó szakemberek szerint azonban sürgősen változtatni kellene a "határérték-szemléleten", mert gyakran előfordul, hogy egy újonnan létesített építmény, út hanghatása még belefér ugyan az előírt kategóriába, mégis nagyságrendekkel rontja az érintett környék minőségét. Emiatt szorgalmazzák, hogy inkább az - egyelőre még az unióban is újdonságnak számító - küszöbérték legyen a mérvadó egy-egy beruházás engedélyezésekor. Ez röviden annyit tesz, hogy az eredeti állapothoz képest vizsgálnák a hangerő várható növekedését, és hiába férne bele az adott területre előírt maximális határértékbe, mégis az alacsonyabb zajszintet tekintenék irányadónak. A hazai önkormányzatok mindenesetre nem élnek a jogszabályok adta lehetőséggel, sokuknak egyáltalán nincs zajrendelete, ha pedig van, képtelenek betartatni. Az is a legritkább esetben fordul elő, hogy a zajteher miatt utasítsanak el egy kecsegtető ingatlanfejlesztést. Arra akad példa, hogy a beruházótól megkövetelik a zajszint csökkentését szolgáló passzív eszközök használatát (zajvédő falak, hangszigetelés), de ezek általában hosszabb huzavona után készülnek csak el, és szinte soha nem lesz olyan csend, mint eredetileg.
Forrás: origo