Új eredmények a vérrögképződés és a légszennyezés kapcsolatáról
2007. szeptember 26. - Forrás: Origo
Két új tanulmánynak is sikerült kimutatnia, hogy a városi légszennyezés miként függ össze a vérrögök kialakulásával a szervezetben. A kutatók azt tanácsolják, hogy a rögképződés megelőzése érdekében mozogjunk minél többet, szmogos napokon azonban jobban járunk, ha ezt otthon tesszük.
Számos korábbi tanulmány kimutatta, hogy a fokozott légszennyezettségű napokon gyakoribbak a halálesetek, az azonban nem volt teljesen világos, hogy mi áll az összefüggés hátterében. Egy egereken és egy embereken végzett, a közelmúltban publikált vizsgálat azonban feltárta a problémák egyik lehetséges okát: a belélegzett kipufogógázban található koromrészecskék aktiválják immunrendszerünket, amely a tüdőből a vérbe szállítja a káros anyagokat, növelve ezzel a rögképződés kockázatát.
Az Edinburgh Egyetem munkatársai húsz olyan férfit vizsgáltak, akik korábban már átestek egy szívinfarktuson. A résztvevőknek egy kétszer tizenöt perces feladatot kellett végezniük egy szobabiciklin, miközben a vizsgálati alanyok felét egy gépkocsimotor által kibocsátott füstnek tették ki (a füst nagyjából akkora koncentrációban volt jelen a szobában, mint egy átlagos szmogos napon London belvárosában). Az eredmények azt mutatták, hogy akik a feladat közben belélegezték a füstöt, azoknál egyrészt kevesebb vér jutott el a szívizomig, másrészt csökkent a tPA-nak nevezett fehérje mennyisége, amely a képződő vérrögök lebontásában vesz részt - olvasható a Nature hírportálján.
"Az eredmények megmutatták, hogy a füst hatására kevésbé lesz hatékony a szervezet vérrögökkel szembeni természetes védőmechanizmusa, ez pedig megnöveli a szívinfarktus vagy a szélütés kialakulásának veszélyeit" - mondta David Newby, a New England Journal of Medicine c. orvosi folyóiratban megjelent tanulmány vezető szerzője.