Fotó: Gabula Art
Mitől sonka a sonka?
Már több, mint tíz éve, hogy egy neves húsüzemben volt szerencsém eltölteni néhány napot. Azóta a felvágottakat száműztem a család étlapjáról. (Szerencsétlen sorsú csemetéim pedig boldogok, ha a mamánál végre egyszer ehetnek hőn áhított párizsit...)
A kedves művezető hentest napokig kérleltem, mutasson nekem meg mindent - ha már itt vagyok, ismerjek meg megint valami újat! Azt mondta, jobb, ha szép békésen elmegyek haza, aki kíváncsi hamar megöregszik, és elmegy a kedve is. De hát hajthatatlan voltam, így esett, hogy a húskészítmények születésének rejtelmeibe bepillanthattam és beleszimatolhattam. Szembesültem azzal, amit azóta legfeljebb, ha olvasgatok a csomagolóanyagokon.
Azon csak elgondolkoztam, ugyan miért felvágott a felvágott? Mit vágnak fel hozzá? Mire fel vágnak fel vele? Az enyémben több a hús? Az enyémben meg a pácsó? ( Ezen is törtem a fejemet: mi a fene a pácsó? Mígnem rájöttem: a felvágott-készítés egyik pillére, a nitrites sókeverék, ami a vizet köti meg a bőrkepép és szójapép elegyéből alkotott masszában. Már csak fűszerek kellenek hozzá, meg némi segédanyag, s kész is a termék!)
Kedvtelve szemlélgettem minap a bolti sonka-kínálatot. Vagyis tulajdonképpen már nem is tudtam, mit nézek! Hiszen a különböző formájú, színes műanyag belekbe tömörített ennivalók olyan messze vannak a "sonka" kényszerképzetétől, mint Makó Jeruzsálemtől. Nem akartam ugyan szőrszálhasogató lenni, mert leányaim sonkás szendvicsre áhítoztak, így eléggé elszánt vásárlóerő lakozott bennem. A szemre tetszetős dolog már kezemben volt, jól látható betűkkel írták rá, miből is áll: stabilizátor, állományjavító, szójafehérje, burgonyakeményítő, zselésítő anyag, antioxidáns, szőlőcukor, tartósítószer. Hogy van benne hús, só, és fűszer, arra egyébként is gondoltam.
Az egyik szépreményű példányt máris visszadobtam, mint a horgász a méreten aluli halat: a "35 % hozzáadott páclével" gyönyörűséges ígérete eltántorított (azóta tudom, van 45 %-os is!). Amíg azon morfondíroztam, ugyan a pulyka melyik testrészéből szabják ki az őrgerinc-formájú sonkát, megtudhattam, hogy ez egy bizony igen vérszegény állat lehetett, hiszen még színezéket és ízfokozót is kellett adni ahhoz, hogy eladják. De nem nekem! Nehogy már a nyúl (vagyis a pulyka) vigye a puskát...
De a kenyérre azért kell tenni valamit. S ha nincs egy jó vidéki nagybácsi, aki házikolbásszal, sonkával, májassal és egyéb disznóságokkal lát el időről időre - s mint tudjuk, az ilyen bácsikák leginkább már a csak a Tüskevárban léteznek - hát valamit ki kell találni!
Nálunk kerül a kenyérre: vaj! Aztán házi pástétomok: padlizsánból, karfiolból, lencséből, babból. Ez utóbbiak fehérjetartalomban is kenterbe verik a pácsós szójasonkát! Aztán keverünk "kolbászkrémet" biobúzából, húskrémet levesben főtt csirkehúsból és zöldségből.
Mindenkinek melegen ajánlom a házi "nutellát", ami a gyerekeke kedvence, darált mogyoróból, vagy dióból, kakaóval, mézzel, puha vajjal eldolgozva. A lehetőségek tárháza pedig szinte végtelen...
