Fotó: Gabula Art
Mi újság a baromfiudvarban?
És a disznóólban, meg az istállóban? Jobb, ha nem firtatjuk… a nagyüzemi állattartás keserveiről egyre-másra felröppenő hírek, bizony, igen csak gondolkodóba ejtik a jámbor lelkeket. Madárinfluenza üti fel a fejét - hát tartózkodjunk a tollas aprójószágtól. Jön a sertéspestit - sutba veled, disznóság! Kreutzfeld-Jakob-kór, vagyis valami agylágyulás-mifene a marháktól: soha többé tatárbifszteket!
...és egyszer csak az eltökélt müzliszűz azon veszi észre magát, hogy a reggelijét nem karcos vágódeszkán, hanem csinos tálkában teszik elé, kanállal... ó, borzalom! Biztos, hogy azért küzdötte fel a Homo Sapiens magát a tápláléklánc csúcsára, hogy vegakoszton éljen?!
A növekedési hormonnal felturbózott állatok sokkal sérülékenyebbek, mint a vadon élő őseik. A zsúfolt hodályokban sok a sérülés veszélye is, ezért antibiotikumos kezelést is kapnak, hogy minél egészségesebben menjenek a vágóhídra. A vizeletükben kiválasztott gyógyszermaradványos trágyát kihordják a földekre, az belefolyik az élővízbe, felszívják a növények…szép kis körforgás, aminek egyik végtermékét, a husit, amiért is az egészet csinálják, jó áron megveszi a halandó, s boldogan sütögeti pecsenyéjét...
Arra meg ne is gondoljunk, mert elmegy az étvágy, hogy esetleg az állat eleve valami génbankban születhetett - bár a génmanipulációnak azért lehetne haszna is: ha elő tudnák állítani azt a csirkét, ahol egy farháthoz legalább nyolc melle tartozna, és amely legalább négy pár combbal is rendelkezne, mint a pók. S a piton-hosszúságú rövidkaraj sem lenne megvetendő, vagy a marha, amelyben több bélszín lakik...
Egy tanulmány szerint a vegetáriánus étrendre való áttérés többet ér a globális felmelegedés ellen, mint a nagyfogyasztású autók lecserélése hibrid meghajtásúakra. A Greenpeace nemzetközi környezetvédő szervezet is úgy véli, hogy a húsevés csökkentése segít a klímaváltozás lelassításában. "Minden kiló hús előállítása 3-4 kilogramm szén-dioxid kibocsátásnak megfelelő metán és kén-dioxid szennyezéssel jár" - állítják.
No, de azért nem szabad ezt annyira elsietni, s végérvényesen búcsút mondani minden pecsenyének, elhagyni kolbászfalás minden örömét, mint szomszéd lova a disznóparéjt! Hiszen azért születtünk, hogy élvezzük az ízeket is! Vannak nekünk jó, magyar állatfajtáink, s azokat már egyre több helyen tenyésztik újra ridegtartással: szép, kövér mangalicákat, büszke szürkemarhákat. Igen, borsosabb az áruk! De nem lenne elég hetente legfeljebb egyszer-kétszer hús az asztalra? Mindenkinek csak egy szelet? De az a javából...
Fel kell kutatni, hol lehet házi, boldog - de frissen megboldogult - csirkét kapni. Aki egyszer megízlelte nálunk, milyen is Juliska néni csirkéjéből a leves, többet nem néz az akciós aprólékra, annyi szent!
